Implantációs műtét

A műtét előtti tudnivalók

Az implantáció elektív (előre tervezett) műtét. Ez azt jelenti, hogy tervezetten, a megfelelő és szükséges előkészületek után, a megbeszélt időpontban végezhető, és semmiféle sürgető körülmény nem indokolja a mielőbbi elvégzését. A tervezésre és egyéb előkészületekre, kivizsgálásokra azért van szükség, mert ezzel biztosítható a beültetés sikerességi rátájának nagymértékű növelése. Nézzük most pontról pontra, hogy milyen előzetes kritériumoknak kell megfelelni ahhoz, hogy a páciens az implantációra alkalmassá válhasson:

• elektív műtéti követelményeknek megfelelő jó általános egészségi állapot
• az állcsontok tekintetében megfelelő és elegendő csontkínálat és csontminőség
• a páciens kifejezett szándéka az implantációs fogpótlás megvalósítására
• megfelelő szájhigiéné, illetve ennek tudatos fenntartása
• a biztos tudat a tekintetben, hogy az implantációt követően az implantátumok felhasználásával megfelelő, stabil, és az implantációt megelőzőnél szignifikánsan jobb használati értékű fogpótlás készíthető el a páciens számára
• az állcsontok növekedése befejeződött
• műtéti beleegyező nyilatkozat elolvasása, aláírása.

Az implantációs műtétet megelőző vizsgálatok során egyeztetjük a pácienssel a műtéttel kapcsolatos tudnivalókat, és eldöntjük, hogy az adott foghiány pótlására hány darab, milyen típusú és hosszúságú implantátum beültetésére van szükség. Ha a páciens általános állapota azt szükségessé teszi, további vizsgálatokat határozunk el. Válaszolunk a felmerülő kérdésekre, tisztázzuk, hogy a gyógyulási időszakban, azaz az implantációs műtét és a fogpótlás elkészítése közötti időintervallumban kíván-e ideiglenes fogpótlást viselni a páciens. A műtéti terv birtokában pontos költségkalkulációt készítünk, és kitűzzük az implantáció időpontját. A műtétnek megfelelő körülmények között kell történnie, hogy a sterilitás és az aszepszis biztosítható legyen. A műtét előtt a szájüreget fertőtlenítjük, illetve megkérjük a pácienst, hogy mosson fogat. Előzetes antibiotikum-szedésre általában nincs szükség, de előfordul, hogy javasoljuk. Az implantációs műtét után minden esetben antibiotikumot adunk. Az implantációt általában helyi érzéstelenítésben végezzük. A megfelelő érzéstelenítőszer beadása után az érzéketlenség, a „zsibbadás” gyorsan beáll. A műtét ezen körülmények között fájdalommentesen végezhető. Altatásban, intubációs narkózisban akkor végezzük az implantációt, ha az implantátumok behelyezéséhez a szájüregen kívülről, általában a csípőcsontból vett csontdarab beültetésére van szükség, mert a megfelelő csontkínálat csak így biztosítható. Az ilyen beavatkozásokat kórházi műtőben végezzük.

Az implantációs műtét kivitelezésének pontos részleteit talán felesleges lenne leírni. Néhány szóban összefoglalva, lépésről-lépésre így összegezhetjük:

1. lágyrészek feltárása a csont eléréséhez
2. vezetőcsatorna megfúrása – azaz egy vékony fúróval a csontba fúrunk, meghatározva ezzel az implantátum helyét, irányát és hosszát
3. csontfészek kialakítása – azaz az implantátum vastagságának megfelelő csontfészek „kimarása” a csontból
4. menetvágás a csontba -azaz az implantátum testén található menetes rész befogadására szolgáló forma kialakítása a csontüreg belfelszínén – már itt fontos megemlíteni, hogy az implantátumot nem ez a menetes rész tartja benn a későbbiekben, hanem az implantátum, és a csont között létrejövő igen szoros és erős összeköttetés. Ezt a munkafázist nem minden implantátumfajtánál, és nem nem minden csonttípusnál alkalmazzuk.
5. az implantátum behelyezése
6. a lágyrészek zárása

A műtéti technika kétféle lehet: egy- és kétszakaszos.

Talán elegendő, ha annyit említünk, hogy egyszakaszos a műtéti technika, ha az implantátumok a nyálkahártyát átfúrva, abból mintegy kiállva helyezkednek el. Kétszakaszos, ha az implantátumok teljes terjedelmükben az íny védelmében, az alá bevarrva gyógyulnak, és alakítják ki szoros kapcsolatukat a csonttal.

Ha a pótolni kívánt fog szempontjából közelítjük meg a kérdést, akkor alapvetően háromféle lehet az implantáció módszere:

• azonnali implantáció (immediate implantation): a fog eltávolításával egy időben alkalmazott beültetés
• késleltetett implantáció (delayed implantation): a fog eltávolítása után 4-8 héttel
• késői implantáció (late implantation): a fog elvesztése vagy eltávolítása után 3 hónappal, vagy később végzett implantáció

A megfelelő módszer kiválasztása az implantációt végző orvos feladata. A páciens az első konzultáció során megismerheti az alkalmazható módszerek előnyeit és hátrányait, és minden kérdést tisztázhat orvosával. A végső döntést azonban, hogy melyik módszer alkalmas egy adott esetben, csak az összes körülmény figyelembevételével, individuálisan kell meghozni. A megfelelő ismeretek birtokában az orvos van, ezért az alkalmazandó módszer kiválasztása az ő feladata, mint ahogy őt terheli a felelősség az implantáció sikerességéért is. (Erről később részletesen szót ejtünk.)

Az implantációhoz nem elégséges mennyiségű csontkínálat szükségessé teszi az implantációval egy időben, vagy az előtt történő csontpótlást.

A műtét után

Az implantáció után egy héttel eltávolítjuk a varratokat.

A gyógyulási szakasz általában három hónapot vesz igénybe, ettől azonban eltérő is lehet. Ezen szakasz ideje alatt az implantátum felszínén található apró résekbe, mikropórusokba belenőnek a csontsejtek. Ezt a folyamatot osszeointegrációnak nevezzük. A folyamat befejeződése után válnak alkalmassá a beültetett implantátumok a teherviselésre. Könnyen belátható, hogy abban az esetben, ha például csontpótlás történt, vagy a páciens csontszerkezete nem a legmegfelelőbb, akkor hosszabb gyógyulási időre van szükség ahhoz, hogy az implantátumok hosszú élettartamát a korai terheléssel ne veszélyeztessük.

A gyógyulási idő letelte után az implantátumokat „felszabadítjuk”, azaz az integrálódott implantátumba rögzítjük a fogpótlást majdan viselő műcsonkot. Ezen fog majd rögzülni a fogpótlás.

A második beavatkozás már nem minősíthető műtétnek, mert egy viszonylag egyszerű és gyors beavatkozásról van szó.

Az implantáció sikeressége

Az implantáció akkor nevezhető sikeresnek, ha nincs fájdalom, idegentest-érzés, nincs implantátum körüli gyulladás, az implantátum nem mozog, továbbá a röntgenfelvételen nem látható az implantátum körül csontfelritkulás. A sikeres implantáció kifejezés tehát nagy hangsúllyal a hosszú távú sikerességre vonatkozik. Ebből viszont következik, hogy a sikerességért egyrészt az implantációt végző orvos, másrészt az implantátumot viselő páciens tehet sokat. Az implantációval foglalkozó szakirodalom, valamint saját méréseink is azt mutatják, hogy az implantátumok sikeressége 90 % feletti. A sikertelenség napjainkra minimálisra csökkent rátája tovább csökkenthető azáltal, hogy a sikertelenül beültetett implantátumok helyére – a szakmai szempontok figyelembevételével és annak függvényében – újabb implantációt végzünk. Mindezek alapján elmondható, hogy a sikertelen implantáció igen ritka.