fbpx

Pácienstörténetek

Négy tagú fémmentes fronthíd készítése – fókuszban az esztétika

Ebben az esetben régebben készült, de esztétikai okból már nem megfelelő korona cseréjét, eltávolításra kerülő fog pótlását és szinte csak tömőanyagból álló fogak koronával való beborítását oldottuk meg.

A képen a piros nyíl a bal felső 1-es fog (bal felső nagymetszőfog) koronájának hibás széli zárását mutatja. Itt kórokozók és ételmaradékok jutottak a korona alá, teljesen tönkretéve ezt a fogat. Ezen felül a fog egy korábbi gyulladás maradványaként gyökércsúcs körüli gyulladásban is szenvedett, amelyet gyökércsúcs-rezekcióval már megoldani nem lehetett.
A sárga színnel bekarikázott fog koronai része szinte csak tömőanyagból áll. Ez a fog is gyökérkezelt. (Gyökértöméssel van ellátva.)
A lila pöttyök a bal felső kettes fogban a töméseket jelzik. Látható, hogy ez a fog is „agyon van tömve”.

rosszkorona12

Most nézzük meg panoráma röntgenfelvételen a felső elülső négy fogat. Sárga színnel jelöltük a jobb felső kettest (jobb felső kisörlőfogat). A fog gyökértöméssel van ellátva. Koronai részének tetemes százaléka tömőanyag.
Piros pöttyel jelöltük a bal felső nagyörlőfogat. A fogban gyökércsap van. Gyökértöméssel ellátott fog.
Kék pötty van a bal felső nagymetszőfogon. Korona borítja a fogat (ennél a fognál van az elálló koronaszél). A fog gyökércsúcsa gyulladt.
Zöld pötty van a bal felső második kismetszőfogon. A fog koronai része túlnyomó többségben tömőanyagból áll.

rtg111

Mindezek alapján terápiás tervként a bal felső nagymetszőfog eltávolítása és négy tagú cirkonkerámiai (cirkon vázra készülő kerámia leplezésű) fogpótlás mellett döntöttünk. A cirkonkerámiai fogpótlás fémmentes.

Nézzük most a kezelés fázisait!

1. A jobb felső nagymetszőfog koronáját eltávolítottuk. A bal felső nagymetszőfog kihúzásra került.

kihuzvaafog

2. A jobb felső kismetszőfogban üvegszálas csonkfelépítést végeztünk.
A jobb felső nagymetszőfog csapos koronája kifogástalan volt és alatta a gyökértömés szintén. Ezért ennél a fognál a korábbi csapos koronát „visszacsiszoltuk” csonknak, így nem kellett ebben a fogban ismételt csonkfelépítést végeznünk.
A kismetszőfogak preparációja után előkészülünk a lenyomatvételhez. A pontosabb lenyomatvétel megkívánja a retrakciós fonalak használatát. A retrakciós fonalak olyan anyaggal vannak átitatva, amelyek lehetővé teszik az ínyszéli rész pontos lemintázását (és egyébként önmagukban is segítik azt).

retrakciosfonal

3. Íme a lecsiszolt fogak más nézetből is. A vállas preparálás korszerű és a fogat védő csiszolási módszer, mert segítségével lehetővé válik a korona széleinél a pontos lezárás. A vállas preparálás jól látható preparálási határt biztosít, így a fogíny egészséges és védett marad. Segítségével elkerülhetőek az olyan kellemetlen körülmények, amely jelen esetünkben a bal felső nagymetszőfog (bal felső egyes fog) koronaszélénél előállott és amelyet az első képen a piros nyíl mutatott.

lecsiszolt fogak

4. A kész fogmű immáron a szájban, beragasztva. A fogpótlás mind esztétikai, mind funkcionális szempontból tökéletes.

fronthid12