fbpx

Blog

Tömés helyett overlay: amikor túl sok foganyag hiányzik

A zománcréteg kondícionálása, azaz orthofoszforsavas kezeléssel növeljük meg a ragasztási felszínt

A zománcréteg kondícionálása, azaz orthofoszforsavas kezeléssel növeljük meg a ragasztási felszínt

Fogászati betét: ha a fogban a szuvasodásának és meggyengült részének eltávolítása után olyan nagy „anyaghiányt” tapasztalunk, hogy a fogat „normál” töméssel esztétikusan és pontosan már nem tudjuk rekonstruálni – nos akkor inlay-t, vagyis betétet készítünk.

Szerző: Dr. Magony Kata

Mi az a fogászati betét?

A fogászati betét fogalmát két irányból is meg lehet közelíteni.A fogban található nagyméretű anyaghiány miatt meggyengül annak szerkezete, ezért a csücskök letörését azzal tudjuk elkerülni,hogy egy betéttel beborítjuk a fogat, és nem csupán betömjük . Így a rágóerő evés közben a betét által eloszlik a fogon.

Másrészt nézhetjük abból a szempontból is, hogy azoknál a fogaknál, ahol korona lenne szükséges, mérlegelni kell, hogy érdemes-e az egész fogat körbe lecsiszolni. Hiszen a korona preparálásakor számunkra a legerősebb legértékesebb foganyagot, a zománcot távolítjuk el. Bármilyen anyagból készüljön is a betét, a zománchoz tudjuk a legjobban hozzáragasztani.

Ezért, ha más szempont ebben nem akadályoz minket,  megtehetjük, hogy  korona helyett betétet készítünk.

Ebben az esetben félelmetesen kevés foganyag maradt meg, nem is volt kérdés,hogy a betét a megfelelő választás.

A betétet is kondícionáljuk a nagyobb tapadás, jobb rögzülés érdekében

A betétet is kondícionáljuk a nagyobb tapadás, jobb rögzülés érdekében

Hogyan készül a betét?

1.  A fog szuvas részeit eltávolítjuk, de úgy, hogy a kialakuló üreg formája alkalmas legyen a betét befogadására. Pontos lenyomatot veszünk, majd az üreget ideiglenes lezárjuk annak érdekében, hogy a fog ne legyen érzékeny.

2.  A letapogatott lenyomatról automatizált és zárt rendszerben készülő esztétikus cirkon-inlay-t speciális anyagokkal pontosan beragasztjuk.

Első lépésként eltávolítottam a régi tömést és az alatta található másodlagos alászuvasodást.
Az erős alap (ún. biobase)  kialakításához üvegszál megerősítést  alkalmaztam, ami összetartja a fog oldalait,majd a borításnak e.max kerámia betét készült.

A betét a fogtechnikai laboratóriumban

Az elkészült betét a fogban, beragasztva.

Az elkészült betét a fogban, beragasztva.

Az elkészült betét a fogban, beragasztva.

Cikkajánló

Fogtömés helyett betét – high tech esztétika a fog koronai részének rekonstrukciójára

Miért fontos a régi amalgámtömések cseréje?

Figyelmébe ajánljuk a SANORAL YOUTUBE-csatornáját, illetve a SANORAL FACEBOOK és a SANORAL INSTAGRAM-oldalát.

Számos érdekes implantológiai és szájsebészeti témájú bejegyzést olvashat Dr. Lászlófy Csaba szájsebész és implantológus szakorvos BLOGJÁBAN IS: KLIKK IDE!