fbpx

Dr. Takács-Magony Kata

fogorvos, gyermekfogszakorvos

Fogorvosi diplomámat 2012-ben szereztem a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karán. Ekkor csatlakoztam a Sanoral csapatához, ahol a gyermekfogászat tudománya mellett – melyből 2015-ben szakvizsgát tettem – lehetőségem volt felnőttfogászati gyakorlatra is szert tenni. Ennek köszönhetően egy egész család fogorvosa lehetek.

 

Időközben saját gyermekeim is születtek, így már közelebbi tapasztalattal is bővültek a kisebbekkel való kommunikációs képességeim. Ez alatt az időszak alatt is rendszeresen visszaálltam a munkába, hogy a szakmai fejlődésem folyamatos maradjon.

 

Számomra fontos a csapattársaimmal való minőségi jól szervezett közös munka, mely a páciens számára is biztonságos környezetet teremt.

Magony Kata kolléganőmmel 2012-től dolgoztam együtt, és már akkor is szerettem a közös munkát. Néhány év kimaradt a közös munkából, mert kolléganőm „többszörös” édesanya lett.  Kata borzasztó alapos, de legjobban talán az elemző szemléletét szeretem. Mindig meg akarja ismerni a dolgok legapróbb részleteit is, meg azt is, hogy hogyan állnak azok össze működő egésszé. Addig forszírozza a dolgot, amíg meg nem érti. Ez nagyon hasznos tulajdonság a mi szakterületeinken.

Dr. Lászlófy Csaba

Szakterület

esztétikai fogászat
konzerváló fogászat
gyermekfogászat

Elérhető kezelések

Kezelések » PCR-teszt

Vélemények

Székely-Szabó Judit

Sanoral » THE BEST Azt ígérték nem fog fájni. Így is lett. A hosszú beavatkozás alatt végig én voltam az a páciens, aki minden figyelmet, törődést megkapott. Még visszajöbök, Dr. Lászlófy Csaba! A lányoknak külön köszönet, ha nem mondtam volna még eleget ott...

Attila

Tisztelt Sasnoral klinika! Van egy pár észrevételem a működésükkel kapcsolatban. A személyzet hozzáállásáról és betegközpontúságáról csak maximális elismeréssel szólhatok. Márton doktor a kezelőorvosom akit emberileg és szakmailag is sokra tartok. A rendelő...

Balogh Erika

Kedves Sanoral Csapat! Szeretnék köszönetet mondani a magas színvonalú, profi és nagyon kedves munkáért kiemelten Dr. Bíró Balázsnak. Jó szívvel ajánlom a klinikát mindenkinek!

Esetismertetések

Implantáció azonnal – Nobel Biocare Replace implantátum

Implantáció a fogeltávolítással egy időben? Van amikor lehetséges! Ebben az esetben azt mutatjuk be, hogy bizonyos - szigorú kritériumok szerint meghatározott esetekben - a fog eltávolítása után AZONNAL is lehetséges a fogászati implantáció. A beavatkozást Dr. Márton...

bővebben