fbpx

Blog

Bölcsességfogat gyökérkezelni?

Bölcsességfogat gyökérkezelni? Bizony erre a kérdésre indokolt esetben adható igenlő válasz.

Szerző: Dr. Radánovics-Nagy Dániel

Ezúttal egy olyan szituációt mutatok be, amikor egyértelműen szükséges volt a páciens jobb alsó bölcsességfogának gyökérkezelése – annak minden kihívásával és nehézségével.

Anna a 30-as évei közepén járó, kedves fiatal hölgy, akinek alapvetően jó a szájhigiénéje. Fiatal kora ellenére kiterjedt kopások figyelhetők meg a fogfelszínein, aminek hátterében a bruxizmus, vagyis éjszakai szorítás és/vagy csikorgatás áll. (Ezt éjszakai harapásemelő sínnel kezeltük – erről egy másik bejegyzésben bővebben írunk.)

Íme, az alábbi képen látható Anna panorámaröntgen felvétele. A képet úgy kell nézni, mintha szemben állna velünk, tehát ami a képen a bal oldal, az a páciens jobb oldala:

Bölcsességfog gykérkezelés

Mély tömés a bölcsességfogban, amely megközelíti a fogbelet

Mély tömés a bölcsességfogban, amely megközelíti a fogbelet

Sok-sok éve Anna jobb alsó első nagyőrlőfogát (4.6) eltávolították – ennek következtében a mögötte elhelyezkedő két fog előrébb vándorolt, bár jobban megnézve láthatjuk, hogy nem záródott tökéletesen a foghiányból adódó rés.

A jobb alsó leghátsó őrlőfog tehát egy bölcsességfog (4.8), amelyet egy szuvasodás miatt töméssel kellett ellátni. Előfordulhat, hogy a tömést követően a fogbél begyullad és a fog extrém módon érzékennyé válik – Anna esetében is ez történt.

Ilyenkor gyökérkezelés válik szükségessé, amely során egy apró nyíláson keresztül a fogat ellátó ereket és idegeket eltávolítjuk és a kitisztított gyökércsatornákat hermetikusan zárjuk. A fog így megtartható, továbbra is ellátja feladatát, a panaszok viszont megszüntethetők.

A beavatkozást – természetesen – helyi érzéstelenítésben végeztük, a páciens minimális érzékenységet sem tapasztalt közben.

Bölcsességfogat gyökérkezelni?

Komoly kihívást jelentenek a görbült lefutású és/vagy beszűkült gyökércsatornák, amelyek különösen jellemzik a hátsó, többgyökerű fogakat. A böcsességfogak sokszor igen kacifántos belső szerkezettel bírnak. Az összetett gyökércsatorna rendszer előzetes feltérképezésében óriási segítségünkre volt a 3 dimenziós CBCT-felvétel. Ebből derült ki az is, hogy Anna jobb alsó bölcsességfogában kettő gyökércsatorna található – pedig lehetne három vagy akár négy is. A tűéles 3D-s képalkotó lehetővé tette azt, hogy a lehető legtöbb foganyag megőrzése mellett kezeljük a fogat – hiszen ha tudjuk, hogy 2 csatornánk lesz, akkor nem keresünk többet, és nem gyengítjük meg feleslegesen a fogat. Emellett lehetőségünk volt a tér minden irányából feltérképezni és tizedmilliméter pontossággal megmérni a gyökércsatorna rendszert:

A végleges gyökértömést ábrázoló felvételeken kiválóan látható,

A fog gyökértömését látjuk a képeken. Mindkettő ugyanaz a bölcsességfog, de mivel a gyökércsatorna kanyarodik, a gyökércsúcsi rész lezárása másik rétegben látható - ezért van két kép.

A fog gyökértömését látjuk a képeken. Mindkettő ugyanaz a bölcsességfog, de mivel a gyökércsatorna kanyarodik, a gyökércsúcsi rész lezárása másik rétegben látható – ezért van két kép.

amint a két gyökércsatorna a mélyben, a gyökércsúcsnál „találkozik” egymással:

A gyökérkezelést követően esztétikus kompozit fedőtöméssel láttuk el a fogat, amely azóta is panaszmentes és a rágás során szolgálja gazdáját. Olykor tehát érdemes és kell is bölcsességfogakat gyökérkezelnünk!


Figyelmébe ajánljuk a SANORAL YOUTUBE-csatornáját, illetve a SANORAL FACEBOOK és a SANORAL INSTAGRAM-oldalát.

Számos érdekes implantológiai és szájsebészeti témájú bejegyzést olvashat Dr. Lászlófy Csaba szájsebész és implantológus szakorvos BLOGJÁBAN IS: KLIKK IDE!