fbpx

Blog

Mik lehetnek a fogimplantátum hátrányai, veszélyei?

Mik lehetnek a fogimplantátum hátrányai, veszélyei – kérdezte egy páciensem, amikor konzultációt folytattunk a számára szükéges fogászati implantációról?

Szerző: Dr. Lászlófy Csaba

Mik lehetnek a fogimplantátum hátrányai, veszélyei?

Nobel Biocare fogászati implantátumok beültetése Budapesten

Ez valóban egy jó kérdés: vannak-e veszélyei, hátrányai a fogászati implantációnak?

Magam is elgondolkodtam a kérdésen, amelyre nem is könnyű válaszolni, hiszen milyen hátrányai lehetnek egy olyan beavatkozásnak, amely a foghiányok pótlását szolgálja? Azután persze válaszoltam, a legjobb tudásom szerint:

Mik lehetnek a fogimplantátum hátrányai, veszélyei – a kérdést két részre kell választanunk

A fogászati implantáció, a fogbeültetés veszélyei mind a hibás tervezésből, vagy a hibás kivitelezésből származnak.

Mi a SANORAL-ban az egész folyamatot digitálisan megtervezzük, így előzetesen kialakított terv szerint járunk el. Diagnosztikus vizsgálataink – a CBCT és az orális szkennelés – információk tömegét tartalmazza, így sok meglepetés már nem érhet bennünket a műtét folyamán sem. Előzetes tervezés nélkül a sötétben tapogatóznánk, és ki lennénk téve a fogászati implantáció lehetséges veszélyeinek, vagyis a szövődményeknek.

Ezek a szövődmények elsősorban az anatómiai viszonyok fel nem ismeréséből fakadnak, és az előzetes implantációs tervezéssel egytől egyig kiküszöbölhetőek, elkerülhetőek.

Hogyan készülnek az implantációs terveink?

A tervezéshez speciális szoftvert, a DTX STUDIO IMPLANT-ot használjuk. A diagnosztikus vizsgálatok és digitális tervezés kizárják a fő veszélyt, a nem megfelelően elvégzett fogászati implantációt.
A sikerhez hozzájárul az is, hogy a világ legjobb fogászati implantátumait, a Nobel Biocare NobelActive® és NobelParallel™ implantátumait alkalmazzuk kizárólag.

Természetesen az sem utolsó szempont, hogy szájsebészeink és implantológusaink nagy gyakorlattal rendelkeznek a fogászati implantációban.

Szólnunk kell még a fogászati implantáció után gyulladásról és a fogászati implantátumok korai elvesztéséről is. Ennek az esetek túlnyomó többségében az az oka, hogy az implantáció során kórokozók kerültek a sebbe, és ott gyulladást hoztak létre. Éppen ezért a SANORAL-ban protokollszerűen és kötelezően professzionális szájhigiénés kezelést végzünk az implantáció előtt, amelyet dentálhigiénikusaink nagy rutinnal és fájdalommentesen végeznek el.

Hozzá kell még tennünk azt is, hogy az implantátumok és a fogak hosszú távú megmaradásának záloga és feltétele az évenkénti professzionális szájhigiénés kezelés, amely egyébként az implantátumok kapcsán vállalt garancia feltétele is.
Implantátumokkal rendelkező pácienseinknek kifejezetten javasoljuk, hogy a professzionális szájhigiénés kezelésre félévente kerüljön sor!


Figyelmébe ajánljuk a SANORAL YOUTUBE-csatornáját, illetve a SANORAL FACEBOOK és a SANORAL INSTAGRAM-oldalát.

Számos érdekes implantológiai és szájsebészeti témájú bejegyzést olvashat Dr. Lászlófy Csaba szájsebész és implantológus szakorvos BLOGJÁBAN IS: KLIKK IDE!