fbpx

Blog

Miért drágák a fogorvosi kezelések?

Miért olyan drágák a fogorvosi kezelések? A kérdés jogos. Az alábbiakban megpróbáljuk megválaszolni.

A diploma, és utána…

budapesti fogorvos

Öt kemény év, majd élethosszig tartó tanulás, képzés és önképzés. Ez az igényes fogorvos élete.

A középiskola végén a diák felvételizik az egyetemre, és jobb esetben – hosszas felkészülés és tanulás után – felveszik. Ezután jön öt kemény év, folyamatos (napi) tanulással, nyári gyakorlatokkal, esetleg nyári tanulással (ha nem sikerült egy vizsga első nekifutásra…). Az egyetemi hallgató vagy elvégzi az egyetemet, vagy nem. Sajnos az utóbbira is bőven van példa.

Az egyetemi élet szépségeiről számos legenda kering – kétségtelenül az ember életének egyik legszebb időszaka ez – de az áttanult éjszakákról, a vizsga kapcsán összeszoruló gyomorról, a sikertelenségről, a megpróbáltatásokról, az eseteges megaláztatásokról (bizony, ilyen is gyakran előfordul) már nem sok szó esik.
Aztán a fiatal fogorvos nekivág a pályának – pontosabban nekivágna. De ha nincs olyan isteni szerencséje, hogy egy jól szervezett képzést biztosító képzőhelyre kerül, akkor bizony nincs könnyű dolga. A tanulás, a készülés, a „képződés” ugyanis nem ér véget az egyetemmel. A mi hivatásunkban a képzés és az önképzés (!) soha (!) nem ér véget. Vagy ha igen, akkor megáll a fejlődés, és ennek a páciensek ellátása látja kárát.

A képzés azonban nem csak úgy terem: el kell menni érte, sokszor a világ másik felére. El kell menni, meg kell nézni a „világ elejét”. Nem csak a hazai képzések és kongresszusok, hanem a külföldiek is elérhetőek ma már. Mi a Sanoralban kifejezetten hangsúlyt helyezünk erre. Főorvosunk, Dr. Lászlófy Csaba oktat és mentorál is, idehaza és külföldön egyaránt.

A rendelő, a klinika költségei: infrastruktúra és fejlesztés

Digitális tervezés, digitális munkafolyamat - ez nem a jövő, ez a jelen!

Digitális tervezés, digitális munkafolyamat – ez nem a jövő, ez a jelen!

A tulajdonosnak, a beruházónak komoly invesztíciót jelent az ingatlan és a benne lévő felszerelések, szükséges eszközök, műszerek, gépek és berendezések beszerzése. Itt a határ a csillagos ég, és anélkül, hogy hosszas felsorolásba kezdenénk, legyen elég annyi, hogy egy fogászati kezelőegység 10.000.000 és 20.000.000 forint közé esik, egy CBCT (ami nélkül a munkánk elképzelhetetlen) 30.000.000 forint körüli összegbe kerül, és akkor még nem beszéltünk oral scanner-ről (a lenyomatok ezzel készülnek digitális úton), műtőlámpáról, sebészeti (implantációs) készülékről, lézerről, operációs mikroszkópról, nagyítószemüvegről, sterilizálóberendezésekről, elszívómotorról, kompresszorról (a fogászati fúrót működtető sűrített levegőt állítja elő), sebészeti műtőasztalról, elektrokoagulátorról, implantációs és fogpótlási tervező-szoftverről, laptopokról (jó nagy és erős gépekről a tervezésekhez…), fényképezőgépekről (szintén a digitális tervekhez szükséges), anyagokról (tömőanyag, gyökértömőanyag), segédeszközökről (itt megszámlálhatatlan a lista…), műszerekről – és a sort még nagyon hosszan folytathatnám – és mindezek karbantartásáról. Ez mind a klinika dolga, költsége, feladata.
Nem szabad elfeledkezni a rezsiről sem – mennek a sterilizálóberendezések, az elszívók, a légkondicionálók és egyéb nagyfogyasztók.

A klinika dolgozói – akik közül többen láthatatlanok…

Egy fogászati klinikán dolgoznak fogorvosok, szájsebészek, implantológusok, dentálhigiénikusok, asszisztensek, recepciósok. Velük általában találkoznak a páciensek. De szintén dolgoznak a back office-ban is munkatársaink – ők azok, akik a gördülékeny ügymenetért, a pácienskapcsolatokért, a beszállítókkal és alvállalkozókkal történő kapcsolattartásért felelősek. Maga az ügyvezető igazgató sincs előtérben a páciensek felé.
A láthatatlanok táborát erősítik a karbantartó munkatársak is, valamint nem szabad elfeledkezni a takarítókról sem – rájuk is nagy felelősség hárul, hiszen mindennek patyolat tisztának kell lennie reggelre, mire kinyit a klinika. Értelemszerűen ők éjszaka dolgoznak.
És az alvállalkozó egész sora: a fogtechnikai laboratóriumoktól kezdve a kültéri ablakmosóig és a veszélyes hulladék elszállításáért felelős cégtől a lábtörtők tisztítását végző cégig – a sor végeláthatatlan…

A fogászati klinika is üzleti vállalkozás

Egy fogászati klinika is üzleti vállalkozás, amely jövedelmet biztosít az ott dolgozóknak. Ugyanakkor mint üzleti vállalkozás a fogászati klinika is viseli a szokásos közterheket: az adókat, a járulékokat. Ez természetes és nem is lehet másként.

Talán így már jobban érthető, hogy miért drágák a fogorvosi kezelések…

Ebben a blogbejegyzésben arról írtunk, hogy miért nem azonosak a fogászati kezelések árai a rendelőkben, a fogorvosoknál.

fogorvos specialisták BudapestenA Sanoral hivatásukat szerető fogorvosok, szájsebészek, implantológusok és dentálhigiénikusok szakmai közössége.

Munkatársaink hozzáállása, képzettsége, folyamatos hazai és nemzetközi képzése, munkánk összehangoltsága és szervezettsége elsőrendű számunkra.


Figyelmébe ajánljuk a SANORAL YOUTUBE-csatornáját, illetve a SANORAL FACEBOOK és a SANORAL INSTAGRAM-oldalát.

Számos érdekes implantológiai és szájsebészeti témájú bejegyzést olvashat Dr. Lászlófy Csaba szájsebész és implantológus szakorvos BLOGJÁBAN IS: KLIKK IDE!