fbpx

Pácienstörténetek

Approximális* fogszuvasodás

* Approximális = a szomszédos fog felé néző felszín.

Számos esetben előfordul, hogy a fogak, elsősorban a nagyőrlőfogak szuvasodása a szomszédos fog felőli felszínen indul meg. Az ilyen szuvasodás oka elsődlegesen az, hogy a szomszédos fog felé néző fogfelszínek nehezen tisztíthatóak meg például fogselyem használata nélkül.

Az ilyen fogszuvasodások esetében a rágófelszín akár épnek is tűnhet a laikus szem számára, hiszen az egészen addig megmarad, amíg be nem roppan a szuvas üregbe.

Az ilyen fogszuvasodások tehát a laikus szem számára nem észrevehtőek, viszont nagyon fájdalmasak lehetnek. A kórokot a páciens nyilvánvalóan nem tudja behatárolni, hiszen a szuvas üreg nem látható.

A röntgenvizsgálatok során azonban az ilyen eltérésekre azonnal fény derül.

Jelen esetünkben nem maradt más megoldás, mint a fog eltávolítása. Az alábbi képen a szájüregben lévő fog látható, szinte épnek tűnő rágófelszínnel. A második és harmadik képen az eltávolított fogban rejtőző őriási szuvas üreget mutatjuk meg. A negyedik kép a foghúzás előtt készült panorámaröntgen-felvételt ábrázolja. Ezen bejelöltük a szuvas üreget.

Kevésbé előrehaladott szuvasodások esetén szóbajöhetne gyökérkezelés, vagy akár gyökérkezelés nélküli esztétikus restauráció is.

approximalisszuvasodas1