fbpx

Blog

Implantátum-történelem: a modern fogászati implantológia megalapítója: Dr. Per-Ingvar Brånemark, az implantátum atyja, és az első páciens: Gösta Larsson

A fogászati implantátum beültetése manapság a mindennapi fogászati-szájsebészeti gyakorlat része.
Ma már implantológus szakorvosok is vannak hazánkban – közöttük klinikánk vezetője, Dr. Lászlófy Caba is. V
ajon hogyan kezdődött ez a sikertörténet? 

A modern fogászati implantológia megalapítója: Dr. Per-Ingvar Brånemark

A modern fogászati implantológia megalapítója: Dr. Per-Ingvar Brånemark

A svéd orvos-kutató,  Dr. Per-Ingvar Brånemark elsősorban csontélettani kutatásokkal foglalkozott, és így – teljesen véletlenül – fedezte fel a titán és a csont „egyesülési” képességét. Ő volt, aki kidolgozta a csontintegráció fogalmát és végül a modern fogászati implantáció műtéti technikájának alapelveit is. Ismerkedjünk meg vele!

Dr. Per-Ingvar Brånemark 1929 május 3-án született a svédországi kisvárosban, Karlshamn-ban. A ➜Lund Egyetemen végezte orvosi tanulmányait. 1969-ben a ➜Göteborgi Egyetem anatómiaprofesszora lett.

A véletlen felfedezés

A tudományban sokszor van döntő szerepe a szerencsének. Gonduljunk csak a Szent-Györgyi és a C-vitamin esetére, vagy Fleming peniclilin-felfedezésére. Nos a fogászati implantátum „felfedezéséhez” is a véletlen vezetett.

Dr. Per-Ingvar Brånemark az 1950-es években nem foglalkozott sem a titánnal, sem az implantátumokkal. A vérkeringés élettani, mechanizmusa érdekelte őt, amelyet egy speciális eszköz segítségével, titánium anyagú optikai kamrával vizsgált kísérleti nyulak végtagjain. Kiderült, hogy ezt az eszközt nagyon nehéz eltávolítani a csontfelszínről, szinte hozzánő a csont a kis dobozkához!
1959-ben Dr. Per-Ingvar Brånemark Göteborg-ba költözött. Ekkor nyílt alkalma a korábbi felfedezést a gyakorlatban is kipróbálni ízületi protézisek és végtagprotézisek műtétei alkalmával.

Dr. Per-Ingvar Brånemark

Dr. Per-Ingvar Brånemark élettani kutatásai során, mintegy véletlenszerűen jött rá arra, hogy a csont és a titánium milyen erősen képes összekapcsolódni.

Itt el kell mondanom azt is, hogy Brånemarknak számos kudarca volt a titánium implantátum alkalmazása során, és több kutatása fejlesztése is kudarcot vallott. Támogatói is elfordultak tőle, de ő nem adta fel. Végül a már említett amerikai National Institutes of Health (NIH) állt az ügy mellé, és hajlandó volt finanszírozni a további kutatásokat. Mint utóbb kiderült, nagyon jól látták a dolgot…

1978-ban az amerikai National Institutes of Health (NIH) és a Harvard Egyetem támogatásával tartották az első fogászati implantátumokról szóló konszenzus-konferenciát. A fogászati implantáció történetében ez egy mérföldkőnek számító esemény volt, mert a résztvevők – amellett, hogy összehasonlították és elemezték az addig rendelkezésükre álló adatokat – kidolgozták a fogászati implantátumok akkor időszerű kritériumait és paramétereit.
Másik jelentős esemény volt a fogászati implantátumok már nem is olyan rövid „történelmében” az 1982-es torontói konferencia, amelynek fő előadásában Dr. Per-Ingvar Brånemark már 15 éves adatokkal tudott szolgálni az osszeointegráció jelenségéről. (Osszeointegrációnak nevezzük azt a folyamatot, amikor az implantátum a csontba beépül, vele elválaszthatatlanul összekapcsolódik.) A kettő napos konferencia első napja meglehetősen negatív volt, de a második napon már elfogadtuk a klinikai lehetőségeket és a prognózist, és ez volt a döntő esemény!” – mondta később Brånemark.

Osszeointergáriót kutató munkásságáért megkapta a Svéd Orvostudományi Társaság Soederberg-díját és a Svéd Mérnöki Akadémia innovációs érmét is. Számos (több, mint harminc!) tiszteletbeli tisztséget töltött be a világ különféle tudományos testületeiben és orvostudományi szövetségeiben. 

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a fogászati implantátumok osszeointegrációjának (vagyis a titániumnak és a csontnak az összeépülése) igen jelentős felfedezés az orvostudományban. Meg kell említenem, hogy az osszeointegráció jelenségét már 1940-ben leírták (Bothe és munkatársai), illetve 1951-ben Leventhal és munkatársai.

Ki is az a Gösta Larsson?

Gösta Larson, az első implantátum "tulajdonosa" és Per-Ingvar Brånemark

Gösta Larson, az első implantátum „tulajdonosa” és Per-Ingvar Brånemark

Gösta Larsson deformált állkapoccsal született ember volt, akinek 1965-ben (tehát jóval a „hivatalos felhasználási lehetőségek előtt!) Per-Ingvar Brånemark négy darab titán implantátumot ültetett be az alsó állkapcsába. Larsson ezt követően normálisan tudott beszélni, és enni is végre. Larsson volt tehát az első ember a világon, aki fogászati implantátumokat „viselt”.
Amikor 2006-ban Larsson úr elhunyt, még mindig „viselte” az 1965-ben beültetett implantátumokat!

A Nobel Biocare

Dr. Per-Ingvar Brånemark felfedezéseit és szellemiségét a Nobel Biocare implantátumgyártó és kutató cégcsoport viszi tovább.
A céget Dr. Per-Ingvar Brånemark alapította 1981-ben Nobelpharma néven. A vállalatcsoport központja ma Svájcban található.
A Nobel Biocare implantátumai a világ élvonalába tartoznak és méltóak az alapító emlékéhez.