Az állkapocsízület megbetegedéseinek vázlatos áttekintéséhez nélkülözhetetlen, hogy néhány alapvető anatómiai ismeret birtokában legyünk.
Az állkapocsízület megbetegedéseinek vázlatos áttekintéséhez nélkülözhetetlen, hogy néhány alapvető anatómiai ismeret birtokában legyünk.
Az állkapocsízület felépítése
Az ízület egyrészt az állkapocs fejecséből, másrészt a koponyaalapon található ízületi árokból áll.
A két csontfelszín között egy porckorong helyezkedik el. A fejecs ezen az ízületi szalagon mintegy elcsúszik.
Az ízületet kívülről tokszalagok rögzítik.
Az állkapocsízületet a szakirodalomban TMI-nek (temporo-mandibularis ízületnek) nevezzük.
Az állkapocsízület érdekessége, hogy páros ízület (az emberi szervezet egyetlen páros ízülete), azaz a kétoldali mozgás egyszerre valósul meg; ebből következnek specialitásai is.
Az ízület mozgása nem egyszerű elfordulás, hanem egyfajta forgó mozgással kombinált előre- és hátracsúszás. További érdekessége az állapocsízületnek az, hogy működését illetve állapotát befolyásolja a fogsorok záródási pozíciója. Mint látni fogjuk, ennek jelentős szerepe van.
Az állkapocsízület megbetegedései
Fejlődési rendellenességek
TMI fejlődési rendellenességei viszonylag ritkák, ezért csak egy megbetegedést említünk.
A szakirodalomban hemifaciális microsomia néven nevezettt kórkép, amikor az állkapocs egyik oldala a növekedésben elmarad. Ennek következménye az, hogy az állkapocs deformált, aszimmetrikus. Műtéti megoldása van, de erre csak az állkapocs növekedésének befejeződése után kerülhet sor.
Ankylosis
Maga a szó csontos összenövést jelent. Nem nehéz elképzelni, hogy ez mit jelent: az egyébként normálisan elforduló ízületi felszínek nem mozognak, mert azok között csontos összenövés található.
Pseudoankylosis
„Pseudo”, vagyis látszólagos. Tünetei hasonlóak az előzőhöz, de nem csontos összenövés, hanem egyfajta, a mozgást korlátozó lágyszövet okozza. Az ankylosis, vagyis a csontos összenövés és a pseudoankylosis, vagyis a lágyszövetes összenövés között egyirányú „átjárás” van, tehát a lágyszövetes összenövésből képződhet csontos összenövés (fordítva nem).
A kórkép kialakulásának oka általában traumás eredetű. Az ütés hatására az ízületi tok belsejében található erek elszakadhatnak, és ekkor egy vérömleny alakul ki. A vérömleny szervül (fibrotikussá válik), és akár csontosodik is. Ez a kórkép inkább gyermekkorban jöhet létre.
Trismus (szájzár)
Az előző kórképtől eltérően ez inkább egy tünet, amely az állkapcsot mozgató izmok görcsös összehúzódásán alapul. A baj nem az ízületben van, hanem azon kívül. Kapcsolódhat gyulladáshoz (leggyakrabban bölcsességfog gyulladásához), vagy például tetániás görcshöz.
Az állkapocs ficama
Viszonylag gyakori, és eléggé ijesztő esemény.
Azért jön létre, mert az állkapocsízület fejecse az egyébként éppen az ő mozgását korlátozó „dombocska” elé kerül, és onnan önmagától nem tud helyére visszaugrani.
Az ilyen ficamot elülső ficamnak nevezzük.
A fejecs hátsó ficamáról akkor beszélünk, ha az állkapocs ízületi fejecse a koponyaüregbe vagy a hallójáratba kerül.
Ficamról csak akkor beszülünk, ha a fejecs a „dombocska” elé kerül, és ott is marad. Ha magától visszatér a helyére, akkor csak ún. subluxatio-ról beszélünk.
A kificamodott állkapcsot mennél előbb normál pozícióba kell helyezni. Jobb nem kísérletezni házilagos megoldással, mindenképpen javasolt orvoshoz (ha elérhető, szájsebészhez) fordulni.
A hosszabb ideje fennálló ficam repozíciója nehezebb, mert az izmok görcsös ellenhatását is le kell győzni.
A visszatérő, egymás után többször előforduló ficam kezelést igényel. Ez alapvetően kétféle lehet:
1. konzervatív kezelés:
az állkapocsízületi ficamok és fájdalmak jelentős része ún. okklúziós probléma. Okklúziónak a fogazat összecsukódásakor létrejött szituációt értük. Ez akkor jön létre, ha a fogainkat teljesen összezárjuk (Nem összeszorítjuk, csak összezárjuk.) Ha ezt ön megpróbálja, egyből világossá válik, hogy a fogak érintkezési szituációja mennyire befolyásolja az állkapocsízület pozícióját. Nézzünk egy jellemző példát: egy páciensnek mélyharapása van. Ez azt jelenti, hogy az alsó és felső fogazat a normálisnak tekintettnél nagyobb mértékben összezáródik, miáltal az állkapocs a koponya többi részéhez „közelebb” kerül. Belátható, hogy ebben az esetben az állkapocsízület nem normális, hanem egy rendellenes pozícióban van. Az ilyen elhelyezkedés létrehozza azokat a panaszokat, amelyeket összefoglaló néven a TMI diszfunkciójának nevezünk.
2. műtéti kezelés:
egyszerű megoldás, és könnyen elképzelhető, ha a fentebb leírt, a ficam kialakulásának mechanizmusaként említett szövegrészt felidézzük: a ficam úgy jön létre, hogy az állkapocsízület fejecse az egyébként éppen az ő mozgását korlátozó „dombocska” elé kerül, és onnan önmagától nem tud helyére visszaugrani. Ebből következik, hogy műtéti megoldása kétféle lehet: a dombocska megemelése (hogy ne tudjon a fejecs a „dombocska” elé ugrani) vagy annak elsimítása (hogy ne legyen mi elé beakadni). Utóbbihoz el kell mondani, hogy ilyenkor sem fog a fejecs előre-hátra csúszkálni, mert egyrészt a másik oldali ízület, másrészt az izomzat helyben fogja tartani. További műtéti lehetőség az ízületi korong kivarrása az ízület elülső részéhez.
TMI diszfunkció, internal derangement, TMJ mouses, TMJ pain syndrome, Myofascial pain syndrome, stb.
A sokféle elnevezésből látszik, hogy egy eléggé komplex, némileg tisztázatlan és egyes esetekben nehezen kezelhető kórképről lesz most szó.
Megbeszélését az indokolja, hogy manapság viszonylag gyakran találkozunk vele.
Jellemző kép, hogy a páciens arra panaszkodik, hogy az „ízület a füle előtt” (az állkapocsízület a hallójárat előtt könnyedén tapintható) fáj, néha kattog, reggelenként még inkább fájdalmas, néha azonban semmi panasz sincs, stb. A tünetek tehát eléggé bizonytalanok szoktak lenni.
A panaszok a TMI belső károsodása következtében jönnek létre; a károsodás elsősorban a porckorongot érinti. Utóbbi vagy sérült, vagy csak mozgása helytelen.
Maga a kórkép tulajdonképpen egy folyamat, amely a normális állapotú porckorongtól annak átlyukadásán keresztül a teljes degenerációhoz terjedhet.
Nem jelentéktelen komponense a megbetegedésnek a pszichés tényező sem. A panaszok ciklikussága, néha teljes tünetmentesség majd ismét erős panaszok váltakozó folyamata hátterében stressz-szituációk is állhatnak. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a stressz-állapotú egyén nyugtalanabbul alszik, száját, fogazatát erősen összeszorítja vagy fogait csikorgatja alvás közben.
A kórkép terápiája elsősorban és egyre inkább konzervatív. Ennek sorrendje a gyakorlatban: éjszakai harapásemelő készítése vagy a helyes okklúziós szituáció beállítása (akár a meglevő fogművek cseréjével), gyógyszeres fájdalomcsillapítás, az ízület gyógyszeres átmosása, átöblítése. A műtéti megoldás csak a konzervatív terápia eredménytelensége esetén jöhet szóba.
Az állkapocsízület sérülései
Bár ez a téma az állkapocstörésekhez tartozik, de viszonylagos gyakorisága miatt itt is említenünk kell.
Az állkapocstörések egyharmadában sérül az állkapocsízület fejecse is. A sérülés azonnali, de előfordul, hogy a panaszok csak később jelentkeznek, és az előző pontban leírt TMI diszfunkció nevű kórképet hozzák létre. Az azonnali tünetek viszont azonnali ellátást igénylenek. Ezek közül leginkább jellemző az állkapocs ízületi nyúlványának törése.
Az állkapocs törései általában kétoldaliak, vagy legalábbis 2 helyen törik el az állkapocs. Ennek oka formájából és megtámasztásából adódik. Patkó alakú, és a kétoldali ízület révén két ponton van megtámasztva. Ebből következően, ha ütés éri az állkapcsot, két helyen szokott megsérülni. Ennek helye változatos, például törhet az állkapocs elülső része bal oldalon és a fejecs a jobb oldalon, stb. Ennek ellenére vannak bizonyos predilekciós helyek az állkapcson, amelyek mentén „el szokott törni” a csont.
A törés után a törvégek vagy elmozdulnak egymástól, vagy nem. Ha nem, ún. dislocatio nélküli törésről beszélünk, és az ilyen sérülések az állkapocs néhány napos nyugalomba helyezésével majd fokozatos mozgatásával meggyógyítható. A túlzottan hosszú idejű nyugalomba helyezés nem szükséges, és nem is javasolt. Mivel az állkapcsot „begipszelni” (mint pld. egy kart, lábat, stb) nem lehet, a nyugalomba helyezés csak az alsó és felső fogazat összezárásával (drótozásával) lehet. Bizonyos esetekben az elmozdulás-mentesség fogszabályozó eszközökkel vagy más módon is biztosítható.
Ha a törvégek egymástól eltávolodnak, akkor a konzervetív terápia nem elégséges. Feltárás után a törvégeket – jelen esetben a állkapocs letörött ízületi nyúlványát – stabilan, dróttal, vagy lemezzel eredeti helyére kell fixálni.
Az éjszakai fogcsikorgatás
Az éjszakai fogcsikorgatás, orvosi nevén bruxizmus, átmenetileg szinte minden felnőttnél előfordul.
Pontos kóroka nem tisztázott. Gyermekeknél gyakran alakul ki a fogváltás idején, amikor a különböző fogak helyzete és mérete eltérő, újszerű, és a fogcsikorgatás révén próbálják megszokni az új állapotokat. Ilyenkor a gyerekek jellemzően nappal is csikorgatják a fogaikat, a szülők számára azonban főleg éjszaka válik észrevehetővé, zavaróvá. Gyerekkorban megfázások, felső légúti fertőzések kapcsán is kialakulhat bruxizmus, eddig ismeretlen mechanizmussal.
Felnőttkorban (bár ez gyermekeknél is jelen lehet) elsősorban a stressz, a felgyülemlett feszültség áll a fogcsikorgatás hátterében.
A fogcsikorgatás néha hatalmas terhelést ró a fogazatra és a környező szervekre.
A bruxizmus hatására bekövetkezhet a fogak és a fogtömések törése, a zománc sérülése, és ezáltal érzékenyebbé válása valamint a fogíny károsodása. Jellemző, hogy a fogcsikorgató napközben arc- illetve állkapocsfájdalmat érez, nem ritka a fejfájás sem. A partnert sokszor zavarja a csikorgatással járó kellemetlen hangjelenség.
Az éjszakai fogcsikorgatás kezelése
A tünetek enyhítésére és a károsodások kialakulásának megelőzésére kiváló és egyszerű megoldás az éjszakai harapásemelő. Tulajdonképpen egy rugalmas, átlátszó tárgy, amely lenyomat alapján készül az alsó vagy a felső fogazatra.
A gyógyszerek közül nem szteroid gyulladáscsökkentőket alkalmaznak a fájdalom csillapítására – ez szintén csak a tüneteket enyhíti. Oki terápiára az orvos felírhat izomlazítókat, nyugtatókat, altatókat, szorongásoldókat.
Különböző fizikoterápiás eljárásokkal, ultrahang-kezeléssel, elektromos idegingerléssel, elektromiográfiás visszacsatolási módszerrel, nyújtókezelésekkel, masszázzsal is sokszor eredményt lehet elérni.
A legnagyobb mértékű enyhülést azonban a pszichére ható módszerek hozzák. A viselkedésterápia, a hipnózis és az autogén tréning egyaránt sikeresnek bizonyultak a fogcsikorgatás oldásában.