A fogszínű (helytelenül fehérnek nevezett) anyagokkal készülő „tömések” már inkább restaurációnak nevezhetőek. Egyszerűen azért, mert nem pusztán arról van szó, hogy egy anyagot „beletömünk” a szuvasodástól megtisztított üregbe és a fog formáját többé-kevésbé visszaadjuk (mint az amalgámtöméseknél), hanem a fog eredeti állapotát rekonstruáljuk, a fogfelszín természet alkotta csücskeinek és barázdáinak és a fog színének újraalkotásával.
A csücskök és barázdák visszaadásának fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen az okklúzió, vagyis a fogsorok érintkezése a száj összecsukott állapotában csak akkor lehet tökéletes, ha a fog csücskei a szemben levő fog barázdáiba illeszkednek. Ha ez nem így van, akkor az először nem tökéletes harapási szituációhoz, majd a fog(ak) fájdalmához vezet. Természetes elvárás manapság az is, hogy a „fogtömés” a fog színével megegyező, szinte alig, vagy egyáltalán nem észrevehető legyen. A mai korszerű tömőanyagok rendelkeznek azokkal a képességekkel, amelyekkel ilyen szintű esztétikai igényt kielégítő, és kiváló minőségű restaurációk készíthetőek. A tömőanyagoknak igen ellenállóaknak kell lenniük, hiszen meg kell birkózniuk a rágóerő hatásával, ugyanakkor számos más követelménynek is eleget kell tenniük (pld. nem oldódhatnak a szájban, nem színeződhenek el, nem lehetnek agresszívak a foggal és a környező szövetekkel szemben, stb.).
Az esztétikai restauráció elkészítése
A helyi érzéstelenítés után az adott fog és környezete tökéletesen elérzéstelenedik, ezért a kezelés teljesen fájdalommentesen kivitelezhető. A szuvas részek eltávolítása után a fogfelszínt bondanyaggal (ragasztóval)készítjük elő. Ez az anyag fogja az üregben tartani a tömőanyagot (ellentétben az amalgámtömésekkel, ahol kizárólag az üreg preparálása során kialakított ellenállási és tartási forma tartotta bent a tömést). A megfelelő színű tömőanyagot rétegenként visszük az üregbe, majd végül az eredeti fog formájának megfelelő csücsköket és barázdákat alakítjuk ki.
Miért javasolt kicserélni az amalgámtöméseket?
A régi amalgámtömések ún. széli záródása egy idő után elégtelenné válik. Ez azt jelenti, hogy a tömés és a fog (az üreg oldala) között rés képződik, amelyen keresztül szuvasodás indul meg. A szuvasodás egy ideig nem észlelhető, hiszen tulajdonképpen a tömés alatt megy végbe. A folyamat egy ideig csak érzékenységben (eleinte például édességek fogyasztására jelentkező érzékenységben) nyilvánul meg. Később fogfájás lesz belőle, és elkerülhetetlenné válik a gyökérkezelés.
Ezzel szemben a korszerű esztétikai restaurációk (a korszerű „fogtömések”) úgy készülnek, hogy a tömőanyag hozzá van ragasztva az üreg széléhez. Ez azt jelenti, hogy a fentiekben leírt elégtelen széli záródás miatti szuvasodás nem indulhat meg.
Az inlay
Ezek ugyan nem valódi tömések, mégis itt érdemes szót ejteni róluk. A kipreparált kavitásról készített lenyomat alapján fogtechnikai laboratóriumban készülnek. Akkor alkalmazzuk őket, ha a fog restaurációja tömőanyaggal már nem lenne kivitelezhető, mivel a rágóerő következtében a tömés esetleg eltörne.
Anyagukat tekintve lehetnek: arany, kerámia, fém-kerámia, arany-kerámia vagy kompozit.
Manapság nagyrészt kerámia inlay-eket készítünk. Az üregbe ragasztással rögzítjük őket. Inlay-el rögzített híd (csiszolás-mentes híd) Abban az esetben, ha a szomszédos fogak alkalmasak rá, a koronák helyett inlay-ek, azaz betétek rögzítik a fogművet. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a középen levő hídtagot a két szomszédos fogon (fogban) tömésszerű betétek fixálják, melyek tehát egyúttal a szomszédos tartófogak „töméseiként”, és a hídtag rögzítőiként is funkcionálnak.